Esküvői gyermekanimáció

Nagy napra készülve rengeteg dolog kavarog a fejünkben. Rutin feladatok mellett extra ötletek is felmerülnek, mint mikor például a létszámon, vendégösszetételen gondolkozunk. Kiket is hívjunk meg, rokonokat, barátokat, ismerősöket. Itt jön elő a fontos kérdés, hány gyerkőc vendégre is számíthatunk, kortól-nemtől függően, őket mivel tervezünk lekötni, szórakoztatni.
Itt merül fel ötletként az ANIMÁTOR szerepe.

Felkérhetünk gyerekek szórakoztatására szakképzett animátort, aki a buli teljes ideje alatt leköti, foglalkoztatja és mozgatja a meghívott apróságokat. Ugrálóvár, tánctanítás, táncverseny, kézműves kreatív sarok kialakítása arcfestéssel, csillámtetkó készítéssel, mind mind szórakoztató élmény az apróságoknak.

 Fontos, hogy mindenki egytől egyig önfeledten bulizhasson, kikapcsolódhasson, beszélgethessen. Míg a szülők baráti társasággal buliznak, esznek -isznak, táncolnak, szórakoznak, addig a gyerkőcök sem unatkoznak, felügyelet mellett kis baráti társaságban bandázhatnak, bulizhatnak, játszhatnak.